Talán a másik legnehezebb téma a hazánkban. A brit tudósok még mindig kutatják 🙂 .

Károly és Margó sétálnak a természetben és találnak egy számot az úton. Milyen számjegy van a földön elhagyva?
Még nem jártál így? Pedig elég gyakori. 🙂

Jön a klasszikus kérdés. Kinek van igaza?!

Itt el is dőlt a kérdés. Választani kell!

Ha azt kérdezném, hogy miért van a fának levele? – mert így teremtette Isten. Ez baj?

Amúgy nem, ez csak egy jelen állapot. Ami nem rossz vagy jó csak van! Ennyi. 

A milyen szám kérdésre pedig a válasz a nézőpont kérdése. Ugyanazt a jelenséget láthatjuk többféle szempontból.

Szeretem a mások nézőpontját, mert lehet belőle tanulni. Ha valakinek más a nézőpontja az nem baj, ha ezt nem érted nem fog tetszeni ez a blog. Szóltam :).

Most ne a politikánál kezdjük 🙂 , hanem a családban (szűk vagy tág család):

Gyerek: Apa! Ma kint játszottunk és találtam egy hatos számot a földön.

Apa: Az már akkor is ott volt mikor gyerek voltam és az amúgy kilences!

Gyerek: Velem volt az osztálytársam is és ő is mondta, hogy az hatos.

Apa: Mikor még meg se születtél, amikor nagyapád gyerek volt
akkor találta a kilencest, még egy kép is van róla a nappaliba, nem emlékszel?

Gyerek: Rendben az egy kilences, rosszul láttuk.

Apa: Nem baj, most már tudod.

Miért nem változtat az apa?!

Az iskola a „jó választ” díjazta, nem a kérdezést. Az a mintázat rögzült: a tudás
tényeken alapul, és aki tudja,annak igaza van és általában ő a leghangosabb.

„Én tudom, pont.” – Apa a tekintélyére (diploma, tapasztalat) épít, így a kérdés
helyett a választ védi.

Nincs biztonság a „nem tudom” kimondásához. A hibázástól való szorongás
a kompetencia (látszatát) védi a tényleges tanulással szemben.

Belső ellentmondás megelőzése: Ha sokat fektettem egy nézetbe (időt, presztízst),
nehéz beismerni, hogy tévedhetek.