Mindenkivel az vagyok az elején, azután látom, hogy van-e értelme annak lenni. Az első reakciója elárulja, hogy milyen egy ember. Megsértődik és nem fog kedvelni. Meghallgat, megfontolja és semleges marad. Vagy az fog történni ami ebben az esetben is.
Nekem ilyenkor mikor odajön és elkezdi, az jó pofizás. Nem tudok jó pofizni, nem látom semmi értelmét. Inkább ne beszéljünk, főleg munkaidőn kívül. Főleg vele sehová nem vezet, ha ígér valamit sem teljesíti.
Mondtam neki, hogy nem volt jó a reggel és elmondtam az elejét, hogy milyen volt mikor nem volt ott. Hát nem szólt semmit, nézett. Azután elkezdett kérdezni, hogy megértse amit mondtam. Ez már amúgy jó jel. Azután pedig én kérdeztem, mert érdekelt, hogy miért ilyen. Mindenki mögött van valami családi minta/szokás/helyzet. Ez a szakmám a jelen állapot felmérése. Szeretem érteni a dolgokat. Ja és ráadásul nehezebben fogok fel dolgokat mint az átlag, de ha megértem olyan rendszerbe tudom rakni amit az átlag nem :).
Első kérdésem: „Van másik fórum ahol számon kérheted őket?” Felelte, hogy igen. Megkértem mivel ez a mi fórumunk ami fejlesztésekről és az elismerésről szól, ne tegye ezt. Ha van külön mebeszélés tegye ott. Elfogadta az érvelésem. Ilyenkor felmerülhet benned, hogy honnan a bátorság.
Amikor ilyen helyzetbe kerülök és elkezdődik, onnan már nincs visszaút, én vállalom a viselkedésem következményeit. Voltam életveszélyben. Suzuki Swift autóval „száguldottam” egy IFA felé hetvennel (ezzel az autóval ötven is soknak számít, mivel nem a karosszéria az erőssége :), tudtam, hogy ütközni fogok. Első gondolatom, hogy nem lesz semmi bajom. Ne kérdezd miért, nem tudom. Az autó totálkáros lett, de épségben kiszálltam belőle. Mentettem meg emberi életet, mindig alakult valahogy és mindig jól. Ilyenkor improvizálok. Vezettem le szülést, sose csináltam, nem tervezett volt. Nem lesz semmi baj. Nem lett :).
Meg tudom mutatni az embereket önmaguknak. Sokan nem szeretik. Ha azt mondta volna, hogy hééé, adok én neked. Tegye. Nem félek. Így jártam. Soha nem volt még ebből bajom, nyilván ha igen akkor változtatok.
Láttam az arcán, hogy gondolkodik. Megköszönte, hogy őszinte voltam. Majd elpanaszolta, hogy nem tud sokszor fejlődni, mert kevés őszinte visszajelzést kap, sőt semmit. Négy mondat múlva megint megköszönte, hogy őszinte voltam. Innen tudom, hogy ő is az volt. Ezt át tudom érezni. Mondtam, hogy voltam agresszív jellem. Szerinted, hányan mertek velem őszinték lenne. Sajnáltam. Mindenki mögött van valami történet. Ugyanazt éreztem nála is mint az operátor kollégánál. Ő is ember és szenved valamitől. Egyenlőek vagyunk, függetlenül a pozíciótól csak más szerepekben. Van egy kedvenc kérdésem amit mindig felteszek hasonló helyzetben.
Most kapaszkodj! 🙂 Ha állsz, ülj le. Várok… 🙂
Mikor dicsértek meg utoljára?! Életem egyik legmeghatóbb pillanata (ne aggódj, nem csak pasikkal volt :), mikor a nagy ember (minden értelemben) nem tud válaszolni a kérdésemre, a nagydumás. Majdnem elsírta magát. Ezért csinálja a bejáráson amit csinál, tudat alatt. Vele is ezt csinálják. Majd egy órán át beszélgettünk. Kiemeltem neki az ő előnyeit, mert vannak neki, mindenkinek van. Nem az ígéretéről beszéltem :). Érdek nélkül, őszintén. Minél magasabban vagy a ranglétrán egyre kevesebb az elismerés. Illetve ha van azzal sem tudunk mit kezdeni, de ez másik blogbejegyzés. Boldog volt és már a hangja is jobb lett, mondjuk nem hívott sehová, bezzeg az operátor kolléga :). Nem ez a lényeg, szerintem érted. Jó most már felállhatsz :).
Miért hívott meg magához az operátor kolléga?! Kapott elismerést. Ennyi. Őszintét. Nem azért csináltam, hogy ingyen egyek nála :). Két hét múlva keresett, hogy van egy fejlesztése és le szeretné adni. Ez a happy end? Nem, sose adta le. :). Ő is ember. A szándékot érékeltem, főleg onnan ahonnan kezdtük. Elvárások nélkül mondtam neki amit mondtam.
Miért beszélgetett velem közel egy órán át a helyettes? Kapott elismerést. Valaki meghallgatta.
Az megvan amikor Einstein a táblára írja a kilences szorzótáblát? Akkor most meglesz:
