Vagyis nem én, hanem apu. Ma lenne hetvenéves (nem tudtam, hogy ez egy szó, most már tudom ). Már hétfőn kitaláltam, hogy ma írok erről. A konkrét témám akkor még nem volt csak az évforduló témája. Szerette a kerek évfordulókat.

Magának szervezte mindig a kerek évfordulós partikat. A hatvanast is. Két éve halt meg, és azóta sokszor álmodtam vele. Ma is. Meg is lett a témám. Segített fentről.

Hat-hét körül szoktam felkelni. Éjfél körül elaludtam és ma is hét körül keltem. Sosem alszom vissza és ma jött egy érzés, hogy vasárnap van és visszaaludtam. Tízkor keltem! fel (az elmúlt években sem emlékszem ilyen esetre) és milyen jó, hogy hallgattam magamra. Apuval álmodtam.

Az álom egy érdekes dolog. Elvileg mindig álmodunk csak nem emlékszünk rá.

Fura álom volt, végig tudtam, hogy már meghalt, olyan volt, mint egy dokumentumfilm. Néztem és már tudtam, hogy nincs a világunkba. Nagyon jó volt és sok mindent csináltunk az álmomban. Hosszú volt sok-sok történéssel.

Az egyik legérdekesebb dolog, hogy nem tudjuk, hogy mennyi mindent is köszönhetünk a szüleinknek.  Látom a gyerekeimen, hogy tanítom őket és alkalmazzák tudat alatt és mikor beszélgetünk róla azt mondták, hogy nem tudják kitől tanulták, tudják és kész. Ez először rosszul esik, hisz nem a szél hordja ezeket össze. De amúgy másodlagos kérdés. Ennek még itt jelentősége lesz.

Az álomban sok mindent csináltunk, amit gyerekkoromban is. Mivel bádogos volt sokat voltam a tetőn, vitt magával, hogy segítsek neki, de nem szerettem. Türelme az nem volt én meg lassan tanulok, jó páros voltunk . Minden nyári szünetben a tetőn voltam, mint segédmunkás. Olyan helyekre vitt amit ha anyu tudott volna. Mindig azt akarta, hogy bádogos legyek. Én nem akartam, hóban, fagyban és szélben a hideg eszközökhöz nyúlni és egyáltalán kint lenni.

Viszont egy dolgot megtanultam a tetőn. Amire csak most jöttem rá. Emlékszel milyen probléma volt nekem fentebb . A problémamegoldás ez egy szuper képességem. Mikor dolgoztunk sokszor kellett improvizálni, mert sok dolog nem úgy volt ahogyan mondták, de meg kellett oldani minden váratlan helyzetet. Soha nem jöttünk úgy haza, hogy ne oldottuk volna meg. Egyetlen egyre sem emlékszem.

Én, pedig mindig azt mondom a gyerekeimnek, hogy „aki próbálja, annak sikerül”. Kiskorukban, ha valami sikerült akkor mindig a fentieket mondtam nekik és újra és újra próbálták. Nagyon büszke voltam magamra, hogy ezt tanítom nekik és hogy ezt én találtam ki. Amikor beszélgettem velük erről, akkor nem engem kötöttek ehhez a tanuláshoz, hanem ez úgy jött. Ez nem esett jól. Mondom oké, nem magyarázom akkor, csak örülök, mert nem is az lényeg hanem hogy kitartóak lettek és ez segíti őket.

Az álmomban is dolgoztunk valami tetőn és mit ad isten probléma akadt és apu megoldotta. Wow. Akkor jöttem rá, hogy innen van. Tényleg olyan volt mint egy film. Ennek köszönthetem, hogy karrieremben tudtam feljebb lépkedni operátorból a folyamatfejlesztési osztályig. Ezt tanítottam a gyerekeimnek is.

apu a tetőn kép

A másik, amiről már írtam, hogy mindenkivel szót értek. Ezt is láttam . Írtam erről korábban, most lebuktam (itt olvashatod). Az álomban is mindenkivel elbeszélgetett számára mindenki egyenlő volt. Tisztelt mindenkit. Mindenkivel szót értett, ha akart. Mondjuk ő mindenkivel, én már kevésbé. Nem vagyok olyan mindenkivel beszélgetős. Ilyen a jellemem.

Szóval a ma reggeli dokumentumfilmből sok minden kiderült.

apu én keleti átrajzolt

2009-ben vettük egy társasházi lakást a város közepén, új építésű és apuval együtt csináltuk, mert ő volt ott a bádogos. Mikor megnéztük nem is kezdték el a miénket építeni. Olyan volt mintha építkeznénk, de amúgy nem. A miénk volt a legjobb minőségű, mert rossz alapanyagot apu nem engedett beépíteni. Én terveztem mindent benne. Mikor megbeszéltük, hogy elválunk elhatároztam, hogy megveszem a másik felét. Három évig ragaszkodtam hozzá, hogy hogyan szerzem meg, és vártam, hogy eljöjjön az adásvétel napja.

Ragaszkodtam hozzá egyrészt apu miatt is, amiatt is, hogy én csináltam benne mindent. Jó szomszédok voltak, ugye ez fontos. Mert nem voltak, pl. szemben, csak befeketetésnek vették. Belvárosban volt. Könnyen kiadható/eladható. Jó elrendezésű. Amikor viszont közelgett az eladás napja, olvastam a ragaszkodásról, hogy ez egy negatív energia és fogva tart, mind személyek, mind tárgyak esetében. Nem értettem teljesen, csak elgondolkodtatott. Annyi történt, hogy felismertem, hogy én bizony ragaszkodok a lakáshoz.

 Elképzeltem, hogy ha nem ragaszkodnék hozzá akkor mi történne. Egy napra engedtem csak el. Bent a munkahelyemen kérdezték, hogy ha eladtuk hová fogok költözni, mondom maradok Hajdúböszörményben. Ingázni fogsz? Mivel ragaszkodtam a lakáshoz el sem gondolkodtam ezen a kérdésen. Kérdeztem magamtól, ingázni fogok?! Nem akartam, de nem foglalkoztam vele. Mondom Tiszaújvárosba biztosan nem költözöm, mert belváros, zajos, szmog, stb. Erre a kolléganőm szólt, hogy egy bácsi árul egy Tisza parti házat, de még nem hirdeti és ha kiderül, hamar elviszik. Zöld övezet. Tisza parti városrész az Erőmű Lakótelepen. A Tisza mellett. Elég közel. Az árvíz volt az első kérdésem, de mondták, hogy nem öntheti el fizikailag. Akkor ez pipa.

Mondom egy próbát megér: nem kell ingáznom, nem a városban van, stb. Ekkor 25%-on voltam, kb az elengedésben. Akkor sem hittem, hogy helyi lakos leszek.

Megnéztem és mikor beléptem a lakásba tudtam, hogy itt fogok lakni. Olyan érzésem volt, mintha mindig is itt éltem volna. 100% lett az elengedés. Egy másodperc alatt.

Azóta sokat tanultam erről a történetről:

„A valóságélményedet a történesekre adott válaszreakcióid határozzák meg. Ahogyan reagálsz a környezetre és amit kihozol a helyzetekből az határozza meg, hogy hogyan érzed magad és milyen lehetőségeket veszel észre.”

 Ez a mondat nagyon igaz.

Amikor ragaszkodsz blokkolod az élet által elérhető lehetőségek számát, egész pontosan nullára teszed. Ha nem engedem el, és a kollegina nem szól, vagy ha szól is nem figyelek rá, mert a régi lakás megszerzésén gondolkodom. Hiába jönnek sok jó lehetőség nem figyelnék rá, mert nem releváns.

Méretben akkora lakás, mint az eredeti. Zöld övezetben van, csendes nyugodt környéken. Galériás. Nem is tudtam, hogy van olyan társasházi lakás ami két szintes. Tehát ha kívánhattam volna, sem tudtam volna jobbat. Az embrek pedig, mintha más országban laknék. Szeretek itt élni.

2025-ben nem költöznék máshová, de 25% mindig adok az életnek, hogy a lehetőségek nyitva maradjanak. Csak megnézni… ki tudja?!

Én tervező típus vagyok. Szeretem tudni, mikor mi történik. Néha tudok örülni a spontánnak is, mert akkor úgy érzem, hogy szabadásgon vagyok. De ebben a legfőbb tanítóm a fiam. Igen jól olvasod. Mi felnőttek hisszük, hogy mi mindent tudunk és nekünk kell tanítani a gyerkeket, milyen felnőtt lennék, ha nem ezt tenném?

Jelentem jó. Mikor kisebb volt és fogat mostott, akkor a fogkefére tett fogkrémet és mielőtt a szájába vette volna bevizezte. Mondom, ezt miért csinálod?! Mire Lackó: „Apa, te is így csinálod!”. Első gondolatom, hogy biztos, hogy nem. Átgondolva rájöttem, hogy tényleg. Ennyire másol a gyerek. Belegondolva ez mekkora hülyeség amúgy 🙂 . De hát gyerek még 🙂 .

A legtöbbször amikor teheti a mában él. Mindig is csodáltam ezért, na jó nem mindig, az elején nem értettem, miért jó ez. Hogy lehet így élni?! Tele van veszéllyel!

Nálam fontos a szabad akarat. Sokszor hagytam neki (nahát a saját akaratát :), rendes apja van), de nem értettem, hogy miért jó ez?! Minden évben elmentünk kirándulni csak mi ketten, három vagy négy napra.

Mivel apa gondos tervező, még itthon beterveztem mindent. Milyen jó is az!? 🙂 Milyen napokon mit csinálunk. El is jött az első nap és mondom Lackó akkor irány megyünk a hegyekbe biciklizni! Mondta, hogy nincs kedve. Pedig itt még nem volt kamasz. Eszembe jutott a minta, ami velünk volt anno, ha ezt mondtam volna mit történt volna, szerinted? Már a hegyen lettem volna :D. Mivel szabad akarat van, nem tetszett, de nem erőltettem.

Mégis mikor indultunk haza boldognak éreztem magam. Kipihentnek. Utólag jöttem erre csak rá. Hogy miért?

Ha vele vagyok, akkot teljesen át tudom venni ezt az élj a mában életstílust. Tegye fel a kezét aki így él, jó elég lesz. Nem sok kezet látok.

Előtte:

Apa tervez: 

Mi kell a 4 napra? Bicikli, ez + az, mikor mi van nyitva? stb.
Tudod mi történik Lackó világában, ha ez nem lenne? Semmi.

Lackó világa: Kell a biciklink, mert a négy napban valamikor!!!! LEHET, hogy biciklizünk. Ha lesz kedvünk akkor elmegyünk biciklizni. Érted?! Lehet olyan verzió is és most ülj le, hogy nem megyünk, Durva mi? Olyan is lehet, hogy a nagy sietségben otthon hagyjuk a bicikliket. Mi történne akkor? Elárulom semmi. Évek kellettek mire felfogtam ezt.

Apa/nagypapa világában: Feleslegesen vittünk el két biciklit. Jobb úgy tekerni, hogy nincs kedved, de mivel elvittük tekerünk?! Viccesen hangzik, de ezt csináljuk, nagyon sok mindenben.

Lehet olyan felnőtt vagy aki szintén ilyen jellem, mint a fiam és most csodálkozol, hogy erre egy blogbejegyzést pazarolni :). Szerintem kevesebben vagytok. Vagyis ezzel nyugtatom magam :). Mondjuk ha csak én lennék azt is vállalom.

Hogy ez mennyire így van egy másik történet:

Vállalkozó lettem és felkeltem hétfő reggel, mondom ma úgy csapatom mint a fiam „Élj a mának”. Mi bajom lehet? Lehet nem haladok semmire, de legalább jó napjaim lesznek. Ezt én is elengedett kézzel meg tudom csinálni! Várjál 🙂 …

Beterveztem arra a hétre négy fő feladatot. Azzal kezdem amihez kedvem van. El is kezdtem. Nagyon szuper volt a hétfő. Tök jól haladtam. Egészen keddig. Kedden semmit nem haladtam. Beterveztem, de az istenért nem haladtam. Mondom ennyit a fiam élj a mának stratégiájáról.

Majd estefelé átgondoltam a napom. Miért nem működött?

Ülj le. Ez húzós lesz. A keddi napom terve ez volt: „leadni a webes vizsgamunkám”.

Webes suliba járok és profiktól tanulok mesteri szintre emelni ezt a szakmát. Ez egy jó dolog. Piros pont. 

Ha Lackót raktam volna a helyembe. Akkor ő ezt a pontot kihagyja. Miért? Vizsgamunka, miért lehetne kihagyni?

A válasz ismét egyszerű: Elvittük a biciklit, nincs az az Isten, hogy mi nem tekerünk. Elkezdtük a sulit, nincs az az Isten, hogy bizonyítvány nélkül hagyjuk el a sulit! Főleg úgy, hogy a kiállított bizonyítvány csak egy papír. Ennél a lépésnél a tudás a lényeg, mert a piacon kevesen tudják azt amit ők tanítanak. Illetve ha bővíteném a céget és webes embert keresnék akkor nem a bizonyítványt kérném, hanem a tudást.

Ugye, hogy ugye!

DE!

A saját vállalkozásom ügyvezetője vagyok! Kérek magamtól bizonyítványt? 

Várj, had gondoljam ezt át. Nem :). Mivel a tudásért vagyok itt, amit már hétfőn alkalmaztam is az egyik ügyfelemnél és tetszett neki az eredmény. Szóval érted? Hányszor csináljuk ezt, hogy követünk egy mintát aminek a jelenben semmi de semmi értelme! Szerdától ismét jól haladtam…

Ha te is bevizezed a fogkefét fogmosás előtt akkor jelentkezz, biztos, hogy nem csak én vagyok a világon?! Remélem :). Próbálom terjeszteni, de lassan haladok… 🙂