2009-ben vettük egy társasházi lakást a város közepén, új építésű és apuval együtt csináltuk, mert ő volt ott a bádogos. Mikor megnéztük nem is kezdték el a miénket építeni. Olyan volt mintha építkeznénk, de amúgy nem. A miénk volt a legjobb minőségű, mert rossz alapanyagot apu nem engedett beépíteni. Én terveztem mindent benne. Mikor megbeszéltük, hogy elválunk elhatároztam, hogy megveszem a másik felét. Három évig ragaszkodtam hozzá, hogy hogyan szerzem meg, és vártam, hogy eljöjjön az adásvétel napja.
Ragaszkodtam hozzá egyrészt apu miatt is, amiatt is, hogy én csináltam benne mindent. Jó szomszédok voltak, ugye ez fontos. Mert nem voltak, pl. szemben, csak befeketetésnek vették. Belvárosban volt. Könnyen kiadható/eladható. Jó elrendezésű. Amikor viszont közelgett az eladás napja, olvastam a ragaszkodásról, hogy ez egy negatív energia és fogva tart, mind személyek, mind tárgyak esetében. Nem értettem teljesen, csak elgondolkodtatott. Annyi történt, hogy felismertem, hogy én bizony ragaszkodok a lakáshoz.
Elképzeltem, hogy ha nem ragaszkodnék hozzá akkor mi történne. Egy napra engedtem csak el. Bent a munkahelyemen kérdezték, hogy ha eladtuk hová fogok költözni, mondom maradok Hajdúböszörményben. Ingázni fogsz? Mivel ragaszkodtam a lakáshoz el sem gondolkodtam ezen a kérdésen. Kérdeztem magamtól, ingázni fogok?! Nem akartam, de nem foglalkoztam vele. Mondom Tiszaújvárosba biztosan nem költözöm, mert belváros, zajos, szmog, stb. Erre a kolléganőm szólt, hogy egy bácsi árul egy Tisza parti házat, de még nem hirdeti és ha kiderül, hamar elviszik. Zöld övezet. Tisza parti városrész az Erőmű Lakótelepen. A Tisza mellett. Elég közel. Az árvíz volt az első kérdésem, de mondták, hogy nem öntheti el fizikailag. Akkor ez pipa.
Mondom egy próbát megér: nem kell ingáznom, nem a városban van, stb. Ekkor 25%-on voltam, kb az elengedésben. Akkor sem hittem, hogy helyi lakos leszek.
Megnéztem és mikor beléptem a lakásba tudtam, hogy itt fogok lakni. Olyan érzésem volt, mintha mindig is itt éltem volna. 100% lett az elengedés. Egy másodperc alatt.
Azóta sokat tanultam erről a történetről:
„A valóságélményedet a történesekre adott válaszreakcióid határozzák meg. Ahogyan reagálsz a környezetre és amit kihozol a helyzetekből az határozza meg, hogy hogyan érzed magad és milyen lehetőségeket veszel észre.”
Ez a mondat nagyon igaz.
Amikor ragaszkodsz blokkolod az élet által elérhető lehetőségek számát, egész pontosan nullára teszed. Ha nem engedem el, és a kollegina nem szól, vagy ha szól is nem figyelek rá, mert a régi lakás megszerzésén gondolkodom. Hiába jönnek sok jó lehetőség nem figyelnék rá, mert nem releváns.
Méretben akkora lakás, mint az eredeti. Zöld övezetben van, csendes nyugodt környéken. Galériás. Nem is tudtam, hogy van olyan társasházi lakás ami két szintes. Tehát ha kívánhattam volna, sem tudtam volna jobbat. Az embrek pedig, mintha más országban laknék. Szeretek itt élni.
2025-ben nem költöznék máshová, de 25% mindig adok az életnek, hogy a lehetőségek nyitva maradjanak. Csak megnézni… ki tudja?!